Júliusban elment az én 15 éves Marcipánom. Szívbeteg volt, de az utolsó pillanatig megadtam számára mindent. Naponta gyógyszereztem, csak a kedvenc kajáit kapta. Sajnos a betegségét későn vettük észre egy igen lelkiismeretlen orvos miatt. Váltottunk, és így kapott még másfél évet. De a beteg szíve sajnos nem bírta tovább. Nem akartam kínozni, hiszen már nem evett, ivott, sőt a szükségleteit sem végezte el és az őt kezelő igazi lelkiismeretes orvos tanácsára elaltattuk. Megnyugodva, fejét a szívemre hajtva aludt el....Megsirattam.

Azonban nem engedtem a közös "kukába", hiszen velem együtt élt 15 évig, így találtam egy nagyon rendes társaságot, még aznap egy óra leforgása alatt a szemem láttára elhamvasztották, egy kis fehér urnába (együtt jár a hamvasztással) betették a hamvait. Biztosan tudom, hogy csakis az Ő havai vannak az urnába, így, ha képletesen is de velem van.